RO

Lumile care se nasc pe pânzele lui Csóka Zsolt se situează la granița dintre peisaj suprareal și abstracție completă. Din această combinație unică rezultă un efect dublu: construcția poate funcționa ca un spațiu fizic concret (cu munți și văi, apă, copaci și stânci, împreună cu elementele care sugerează prezența umană: barcă, cort, plută, mol, etc.) Iar pe de altă parte, din cauza atmosferei mistice, imaginea devine punctul de întâlnire a unor simboluri, arhetipuri, elemente cu semnificație multiplă, care se realizează într-o dimensiune fără spațiu și timp, ca, de exemplu, în spațiul liber asociativ al viselor.

În picturi apar deci elementele singulare, dar în același timp sunt reprezentate toate celelalte elemente din mulțimea conotațională. Fiecare semnifică unul și totalitatea, iar momentul efemer unic se dizolvă într-un spațiu universal al conținuturilor mitice, multiplicând interpretațiile fiecărui forme. Astfel, cortul, pluta, malul poate semnifica senzația familiară a habitatului și călătoria, cunoașterea, cunoscutul și necunoscutul în același timp; stânca solidă se poate situa într-o poziție instabilă, apa este o suprafață cu reflexii dar și o dimensiune separată, iar planurile dreptunghiulare pot fi interpretate ca ficțiuni geometrice care limitează, dar și ca uși sau ferestre care deschid spre alte realități, sau ca imaginea, care se deschide în sine.

Csóka Zsolt nu crează o singură realitate alternativă pe pânză, el crează realități multiple. Lucrările prezintă colaje specifice ale straturilor diferitelor lumi, și acestea se îmbină armonios (dar provocator din punctul de vedere al interpretării); privitorul este nevoit să-și schimbe perspectiva cu fiecare secțiune stilistic diferită, transparențele și suprapunerile fiind poduri între diferitele alternative. Iar în alte exemple, straturile se despart și se extind pe mai multe suprafețe, creând în spațiul expoziției universuri care ne înconjoară complet. Ne aflăm deci în acest univers mitic. [Ungvári-Zrínyi Kata]

HU

Szürreális tájkép és absztrakció határán helyezkednek el azok a látványok, amelyeket Csóka Zsolt teremt vásznain. A sajátos ötvözet kettős élményt hoz: egyrészt a megjelenített konstrukció akár konkrét térként is működhet – hegyek, völgy, víz, fák, szikla, az emberi jelenlét elemei, mint pl, a csónak, sátor, tutaj, móló, hirdetőtábla, stb. Másrészt viszont a hangulat misztikusssága miatt nem csak az összefüggő tájkép vagy tér tűnik elő – a látvány archetípusok, jelképek, jelszerű elemek különös találkozása lesz, tér- és időfüggetlen dimenzióban – így például az álmok asszociációs terében valósul meg.

A látvány tehát egyszerre testesíti meg az egyes elemet és az elemet tartalmazó egész halmazt. Minden, akár kicsit is felismerhető elem saját kategóriájában az egy-et és a minden- t is képviseli. Az egyszeri, világi pillanat feloldódik az általánosok és mitikus tartalmak szintjén, megsokszorozva a dolgok jelentését. (A sátor, tutaj, csónak, móló például az otthonlét és az utazás, az ismerős és ismeretlen élménye között ingadozó motívumok, a biztos szikla instabilan is állhat, a víz egyszerre tükör és egész tartományt fed, a téglalap-síkok pedig anyagtalan, lehatároló mértani fikciók, de nyitható felületek is lehetnek – vagy egyszerűen maga a kép, amely önmagát nyitja.)

Így azonban nem csak a jelntés sokszorozódik meg: az alkotásokban Csóka Zsolt nem egy sajátos valóságot, hanem sajátos valóságok sokasásgát teremti meg. Az egyes, egyedülálló művek legtöbbször kollázs-szerűek – a különböző valóságrétegek kollázsa valósul meg bennük. Amit látunk, az sok alternatíva egy adott jelségre, sok valóság egymást fedő jelenléte. Finoman derengő világosok és robusztus mélységek, spontán, a nyugodt szemlélődést kibillentő gesztusok váltakoznak a képeken.

Bár ez a sokszoros rétegzettség bonyolult rendszert eredményez, mégis bejárhatóvá válik a néző számára. Az alternatívák formai összhangban tárulnak elénk, ahol tükröződésekkel, takarásokkal, a transzparencia játéka által válthatunk dimenziót. A formai dialógusok átjárókat nyitnak az amúgy stílusban nagyon különböző világfragmentumok között.

Ezek a világrétegek időnként pedig különválnak, és több, külön felületen mutatkoznak meg. De semmi sem lesz túlmagyarázott: a harmonikusabb látványok is hasonló módon nyitottak, költőiek maradnak, és további lehetőségeket vonultatnak fel. Együtt erős hatású környezetet alkotnak a kiállítótérben, amely a nézőt is képes körülvenni. Körülvenni és magábafoglalni. Máris benne vagyunk, nézzünk tehát körül! [Ungvári-Zrínyi Kata]