Camera K’ARTE a trecut de borna primului deceniu de existență. După această perioadă densă și fertilă, cu peste 100 de expoziții variate, cum putem rezuma toată această experiență? Ce așteptări ave(a)m și cu ce am rămas, la rândul nostru, din toată această poveste? Ce voiam să demonstrăm, ce întrebări fundamentale am pus? Pe câți i-am mângâiat sau, dimpotrivă, i-am supărat cu arta vehiculată aici? De câte ori ne-am bâlbâit, de câte ori ne-am repetat? Ce răspunsuri au căutat sau au primit cei care ne-au trecut pragul?

În această serie de meditații pe tema artei, George vine cumva în întâmpinarea întrebărilor de mai sus și a multor altora. Nefiind adresate în mod particular cuiva (artiștilor, galeriilor, galeriștilor, muzeelor, curatorilor, publicului – celor care iubesc arta, sau celor care o detestă, celor care vizitează sau nu în mod frecvent expoziții), aceste haiku-uri desenate despre artă se potrivesc de fapt tuturor, inclusiv nouă, inclusiv vouă. Cu o doză sănătoasă de umor și echivoc, George Roșu concentrează în aceste panseuri, pe o temă altfel infinită, câte ceva din frumusețea, idiosincraziile, contradicțiile acestui domeniu.

: : :

Numele lui George Roșu se poate traduce în aproape toate limbile, ceea ce nu se poate spune despre desenele sale.
Foloseste cuvântul și împrejurările sale ca mediu de lucru, arta sa aflându-se la granița dintre text și desen (cantitativ neechilibrată).
Subiectele sale sunt pe cât de diverse pe atât de familiare; trece de la crize poetice personale la cele socio-globale, la cele clișeice-disney-imaginare. E prezent în campanii de marketing, pe sacoșe, steaguri sau tricouri, dar și în galerii și muzee de artă sau librării. După vreo 10 ani de Cluj a testat cultural Timișoara. În prezent “incomodează” lumea artistică din București.

Camera K’ARTE este un spațiu de artă administrat de Asociația K’ARTE la Târgu Mureș din anul 2014.

——

 A K’ARTE Szoba átlépte fennállásának első évtizedének küszöbét. E sűrű és termékeny időszak után, amely több mint 100 különféle kiállítással telt el, hogyan foglalhatnánk össze az élmény egészét? Milyen elvárásokat támasztottunk, és mindebből mit tanultunk? Mit akartunk megmutatni, és milyen alapkérdéseket fogalmaztunk meg? Hány embernek szereztünk örömet vagy éppen ellenkezőleg, bosszúságot az itt bemutatott művészettel? Hányszor akadoztunk, hányszor ismételtük magunkat? Milyen válaszokat kerestek vagy kaptak azok, akik átlépték a küszöbünket?

Ebben a művészetről szóló elmélkedéssorozatban George valahogyan választ ad a fenti kérdésekre és megannyi másra is. Ahogy ez lenni szokott: jobban mi magunk sem mondhattunk volna! Miután ezek a művészetről szóló haikuk nem irányulnak konkrétan senkihez (művészekhez, galériákhoz, galériásokhoz, múzeumokhoz, kurátorokhoz, a közönséghez – azokhoz, akik szeretik a művészetet, vagy azokhoz, akik utálják, akik gyakran látogatnak kiállításokat vagy éppen nem), valójában mindenkinek címezhetőek, így nekünk is, nektek is. George Rosu ezekben az eszmefuttatásokban egészséges adag humorral és kettősséggel, egy egyébként végtelen témába sűrít valamit ennek a területnek a szépségéből, sajátosságaiból, ellentmondásaiból.

: : :

George Rosu nevét szinte minden nyelvre le lehet fordítani, ami a rajzairól nem mondható el.
A szót és annak környezetét alkotóközegként használja, művészete a szöveg és a rajz határán mozog (mennyiségileg kiegyensúlyozatlanul).
Témái éppoly változatosak, mint amennyire ismerősek; a személyes költői válságoktól a társadalmi-globálisakon át a közhelyes-disneys-képzelgésekig mozog. Jelen van marketingkampányokban, szatyrokon, zászlókon, pólókon, de galériákban, művészeti múzeumokban, könyvesboltokban is. Körülbelül 10 év kolozsvári tartózkodás után kulturális szempontból Temesvárt is kipróbálta. Jelenleg a bukaresti művészeti világnak „kellemetlenkedik”.