6. Magyar Filmnapok Marosvásárhelyen / Zilele Filmului Maghiar la Târgu Mureș, 2016

_afis 2016_site

 

MAGYAR FILMNAPOK MAROSVÁSÁRHELYEN

2016. FEBRUÁR 25-28.

 

A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet és a marosvásárhelyi K’ARTE Egyesület február 25-28. között immár hatodik alkalommal szervezi meg a Magyar Filmnapokat Marosvásárhelyen. A vetítések a város Művész mozijában (ARTA) lesznek, a filmeket román vagy angol felirattal vetítjük.

 

A marosvásárhelyi közönség a Magyar Filmnapok keretében láthatja először Romániában (még az országos premier előtt) a nagysikerű SAUL FIA című filmet, melyet Nemes Jeles László rendezett. A film világkörüli körútját olyan díjak kísérik, mint a Cannes-i filmfesztiválon elnyert Nagydíj és a FIPRESCI díj, valamint az Arany Glóbusz, és marosvásárhelyi vetítése után 3 nappal megtudjuk, hogy megnyeri-e az Oscar díjat is a legjobb külföldi film kategóriában.

 

A Magyar Filmnapok keretében sor kerül egy kerekasztal beszélgetésre a Túlélés vagy népszolgálat? Mikó Imre és a Securitate című dokumentumfilm vetítése után, melyen Demény Péter (irodalmár), Láng Zsolt (író), Novák Csaba Zoltán (történész), Szokoly Elek (politikai elemző) és Ungvári Zrínyi Imre (egyetemi docens) fognak részt venni.

 

A négynapos programban lesznek animációs filmek, kisjátékfilmek, dokumentumfilmek, Pálfi György legutóbbi filmje, a Szabadesés és egy vígjáték, a Swing , melyben Kulka János játsza a főszerepet. Kiemelt helyet biztosítunk egy Hajdu Szabolcs retrospektív blokknak, melynek keretében levetítjük a Fehér tenyér, a Bibliothèque Pascal (melyet részben Marosvásárhelyen forgattak) és a Délibáb című filmjeit, utóbbi két alkotás vetítése után Hajdu Szabolcs rendező és Török-Illyés Orsolya színésznő a nézők kérdéseire fognak válaszolni.

 

Az eseményt Magyarország IHRA (Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség) elnöksége támogatja.

 

MAGYAR FILMNAPOK MAROSVÁSÁRHELYEN

PROGRAM

 

február 25., csütörtök

19.00: Két székely, 2014, dokumentumfilm, 57 perc, angol felirattal (Flora terem – ARTA mozi)

21.00: Saul fia, 2015, dráma, 107 perc, román felirattal (Nagy terem – ARTA mozi)

 

február 26., péntek

18.00: Swing, 2014, vígjáték, 117 perc, román felirattal (Flora terem – ARTA mozi)

20.30: Túlélés vagy népszolgálat? Mikó Imre és a Securitate, 2015, dokumentumfilm, 104 perc, román felirattal (Flora terem – ARTA mozi)  – Belépés ingyenes

Q&A: Láng Zsolt (író), Novák Csaba Zoltán (történész), Szokoly Elek (politikai elemző), Ungvári Zrínyi Imre (egyetemi docens), moderátor: Demény Péter (irodalmár)

 

február 27., szombat

16.00: Fókusz Hajdu Szabolcs: Fehér tenyér, 2006, játékfilm, 97 perc, román felirattal (Flora terem – ARTA mozi)  – Belépés ingyenes

18.00: Fókusz Hajdu Szabolcs: Bibliothèque Pascal, 2010, játékfilm, 110 perc, angol felirattal (Flora terem – ARTA mozi)

Q&A: Hajdu Szabolcs (rendező), Török-Illyés Orsolya (színésznő)

20.30: Szabadesés, 2014, játékfilm, 80 perc, román felirattal (Flora terem – ARTA mozi)

 

február 28., vasárnap

17.00: MOME ANIMációk, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Animációs tanszékének animációs filmjei, 56 perc, angol felirattal (Flora terem – ARTA mozi)  – Belépés ingyenes

18.30: MMM kisjátékfilmek, a Magyar Média Mecenatúra programban támogatott alkotások, 97 perc, angol felirattal (Flora terem – ARTA mozi)  – Belépés ingyenes

20.30: Fókusz Hajdu Szabolcs: Délibáb, 2014, játékfilm, 90 perc, angol felirattal (Flora terem – ARTA mozi)

Q&A: Hajdu Szabolcs (rendező), Török-Illyés Orsolya (színésznő)

 

Támogatók: OTP Bank, Farmaceutica B&B, Curtea Bavareză

Partnerek: Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, Művész Mozi, Transilvania Film, Filmtett Egyesület

Médiapartnerek: Központ, Vásárhelyi Hírlap, Népújság, Punctul, CineFAN.ro, OutInMures.ro, Sapte Seri, Zi de Zi, Radio România Târgu Mureș, Ziarul de Mureș, Erdély TV, Erdély FM, vasarhely.ro, TTM

 

Részletes információk: www.bukarest.balassiintezet.hu, https://k-arte.ro

 Belépő: 5 lej / Saul fia – 12 lej 

 

+++++++++++++++++++++++++

 

ZILELE FILMULUI MAGHIAR LA TÂRGU MUREȘ

25-28 FEBRUARIE 2016

Asociația K’ARTE din Târgu Mureș şiInstitutul Balassi – Institutul Maghiar din Bucureşti organizează în perioada 25-28 februarie 2016 a șasea ediție a Zilelor Filmului Maghiar la Târgu Mureș. Proiecțiile vor avea loc la Cinema ARTA. Filmele vor fi subtitrate în română sau în engleză.

Ediția din 2016 a Zilelor Filmului Maghiar la Târgu Mureș prezintă publicului târgumureșean în avanpremieră, fiind prima proiecție din România a filmului-eveniment FIUL LUI SAUL, producția multipremiată regizată de Nemes Jeles László (Marele Premiu al Juriului și Premiul FIPRESCI la Cannes 2015, Globul de Aur 2016 pentru cel mai bun film străin și unul dintre favorite la câștigarea Premiului Oscar  pentru cel mai bun film străin). FIUL LUI SAUL, unul dintre cele mai asteptate filme ale anului 2016, va rula în cinematografele din România începând cu 11 martie, fiind distribuit de Transilvania Film.

Evenimentul va găzdui vineri, 26 februarie, o dezbatere moderată de scriitorul Demény Péter pe marginea documentarului Supraviețuire sau serviciu public? Mikó Imre și Securitatea. La dezbatere vor participa:  Láng Zsolt (scriitor), Novák Csaba Zoltán (istoric), Szokoly Elek (analist politic) și Ungvári Zrínyi Imre (conferențiar universitar).

Cinefilii mureșeni vor mai putea urmări o retrospectivă Hajdu Szabolcs dar și scurtmetraje, filme de animație, documentare, ultimul film al regizorului Pálfi György Cădere liberă, precum și comedia savuroasă Swing.

Regizorul Hajdu Szabolcs și actrița Török-Illyés Orsolya sunt invitații speciali ai evenimentului și vor participa la sesiuni de Q&A după proiecțiile Bibliothèque Pascal (film turnat parțial la Târgu Mureș) și Miraj.

Evenimentul este susținut de Președinția IHRA a Ungariei (Alianța Internațională pentru Memoria Holocaustului).

 

ZILELE FILMULUI MAGHIAR LA TÂRGU MUREȘ

25-28 FEBRUARIE 2016 / CINEMA ARTA

PROGRAM

 

joi, 25 februarie

19.00: Doi secui, 2014, documentar, 57 min., subtitrat în limba engleză (Sala Flora – Cinema ARTA)

21.00: Fiul lui Saul, 2015, dramă, 107 min., subtitrat în limba română (Sala Arta – Cinema ARTA)

 

vineri, 26 ferbruarie

18.00: Swing, 2014, comedie, 117 min., subtitrat în limba română (Sala Flora – Cinema ARTA)

20.30: Supraviețuire sau serviciu public? Mikó Imre și Securitatea, 2015, documentar, 104 minute, subtitrat în limba română (Sala Flora – Cinema ARTA) – Intrare liberă

Q&A: Láng Zsolt (scriitor), Novák Csaba Zoltán (istoric), Szokoly Elek (analist politic), Ungvári Zrínyi Imre (conferențiar universitar), moderator: Demény Péter (scriitor)

 

sâmbătă, 27 februarie

16.00: Focus Hajdu Szabolcs: Palme albe, 2006, film artistic, 97 min., subtitrat în limba română (Sala Flora – Cinema ARTA)  – Intrare liberă

18.00: Focus Hajdu Szabolcs: Bibliothèque Pascal, 2010, film artistic, 110 min., subtitrat în limba engleză (Sala Flora – Cinema ARTA)

Q&A: Hajdu Szabolcs (regizor), Török-Illyés Orsolya (actriță) – moderator: Gáspárik Attila

20.30: Cădere liberă, 2014, film artistic, 80 min., subtitrat în limba română (Sala Flora – Cinema ARTA)

 

duminică, 28 februarie

17.00: MOME ANIMaţii, filme de animație de la Universitatea de Artă Moholy-Nagy din Budapesta, Catedra de animație, 56 min., subtitrate în limba engleză (Sala Flora – Cinema ARTA)  – Intrare liberă

18.30: Scurtmetraje MMM, filme produse cu sprijinul programului Magyar Média Mecenatúra, 97 min., subtitrate în limba engleză (Sala Flora – Cinema ARTA)  – Intrare liberă

20.30: Focus Hajdu Szabolcs: Miraj, 2014, film artistic, 90 min., subtitrat în limba engleză (Sala Flora – Cinema ARTA)

Q&A: Hajdu Szabolcs (regizor), Török-Illyés Orsolya (actriță) – moderator: Gáspárik Attila

 

Sponsori: OTP Bank, Farmaceutica B&B, Curtea Bavareză

Parteneri: Primăria municipiului Tîrgu Mureș, Cinema ARTA, Transilvania Film, Asociatia Filmtett, Siletina, Asociatia Noe Project, Intermedia Design & Print

Parteneri media: Központ, Vásárhelyi Hírlap, Népújság, Punctul, CineFAN.ro, OutInMures.ro, Sapte Seri, Zi de Zi, Radio Romania Targu Mures, Ziarul de Mures, TTM, Erdély TV, Erdély FM, vasarhely.ro

Mai multe informaţii despre filme: www.bukarest.balassiintezet.hu, https://k-arte.ro

 

Bilete -5 lei / Fiul lui Saul – 12 lei

Vă aşteptăm!

 

 

 

= =  = = = = = =    DESCRIEREA FILMELOR  = =  = = = = = =

= = = = =  = HU  = = = = =  = =

 

HU

Két székely

2014, 57 perc, dokumentumfilm, angol felirattal

Rendező / Szerkesztő: Lukács Csaba

Rendező / Operatőr: Marossy Géza

Producer: Novák Lajos

Szereplők: Barabási Albert-László, Kolumbán Gábor

 

Barabási Albert-László talán a ma élő leghíresebb magyar tudós, a hálózatkutatás atyja, a káoszelmélet szakértője. Élete a Boston-Budapest tengelyen zajlik, a világ számtalan pontján tart előadásokat, két könyvét (Behálózva, Villanások) több tucat nyelvre lefordították. Ott van a világ tíz legidézettebb fizikusa között. A másik székely Kolumbán Gábor, aki Székelyudvarhelyről indult, fizikus-közgazdász végzettsége van, sok évig vezető politikus volt, aztán kiszállt a mókuskerékből, és most visszavonultan él Énlakán, saját tanyáján ötven bivallyal. Két székely története a bivalytól a hálózatelméletig. Vagy fordítva.

 

Saul fia
2015, 107 perc, dráma, román felirattal

rendező: Nemes Jeles László
forgatókönyvíró: Nemes Jeles László, Clara Royer
operatőr: Erdély Mátyás
Trailer https://www.youtube.com/watch?v=BqM7ODWDt6g

A náci koncentrációs táborokban a foglyokból álló Sonderkommando terelte be a megsemmisítésre ítélteket a gázkamrákba, vitte át a holttesteket a krematóriumokba, takarította ki a termeket az újabb transzport érkezése előtt és szállította ki a hamvakat a táborból. A megterhelő fizikai munka miatt a sonderesek a tábor többi foglyánál jobb bánásmódban részesültek, a többi táborlakótól elkülönítve laktak, de mint a “titkok őrzőit”, néhány hónap után kivégezték a tagjaikat. Az újonnan alakuló sonderkommandó első feladata az előző generáció elégetése volt. A sonderesek közül nagyon kevesen élték túl a háborút. 1944, Auschwitz-Birkenau. Saul Ausländer (Röhrig Géza) egyike a krematóriumokban dolgozó sonderkommandósoknak. Társai tudják, hogy bármelyik pillanatban kivégezhetik őket, fegyvereket gyűjtenek és lázadást szerveznek. Saul viszont az elégetésre váró holttestek között felfedezni véli saját fiát, és ettől kezdve a férfit a menekülés helyett egy másik lehetetlen küldetés élteti: elhatározza, hogy kicsempészi a testet és keres egy rabbit, hogy méltó módon eltemethesse a gyermeket.

Cannes-i fesztivál (2015) – FIPRESCI-díj: Nemes Jeles László
Cannes-i fesztivál (2015) – Zsűri Nagydíja: Nemes Jeles László
Golden Globe-díj (2016) – Legjobb idegennyelvű film
Cannes-i fesztivál (2015) – Arany Pálma jelölés: Nemes Jeles László
Oscar-díj (2016) – Legjobb idegennyelvű film jelölés: Nemes Jeles László

12 éven aluliak számára nem ajánlott

 

 

Swing

2014, 117 perc, zenés vígjáték, román felirattal

Trailer https://www.youtube.com/watch?v=fjg_lmpprKo

 

Rendező és forgatókönyvíró: Fazekas Csaba

Operatőr: Garas Dániel

Zene: Faltay Csaba

Koreográfus: Papp Tímea

Producer: Bodzsár István (Unio Film)

Szereplők: Ónodi Eszter, Csákányi Eszter, Törőcsik Franciska, Törőcsik Mari, Kulka János, Mészáros Béla, Csuja Imre, Szatory Dávid, Gáspár Tibor, Nagy Mari

 

Három elkeseredett, különböző korú nőt egy esős éjszakán egymás mellé sodor az élet, akiket aztán egy kiöregedett dizőz felkarol és létrehozza velük élete utolsó nagy művét a Swing Angels nevű zenekart. A lányok az ötvenes évek női trióinak stílusában egy transzvesztita bártulajdonos és egy hakniszervező menedzser segítségével körbeturnézzák a Balatont. A zenekarral így vagy úgy, egy újabb lehetőséget kapnak az élettől a továbblépésre. A kérdés, hogyan élnek vele?

 

www.facebook.com/swingmozifilm

 

12 éven aluliak számára nem ajánlott

 

Túlélés vagy népszolgálat? Mikó Imre és a Securitate

Magyar–román dokumentumfilm, 104 perc, 2015, felirat: RO, 12+.

 

Rendező: Domokos János

Szakértő: Stefano Bottoni

Operatőr: Dömötör Péter

 

A film az alkalmazkodásról, a rendszerrel való együttélésről szól. A film középpontjában egy rendkívüli kvalitású ember, Mikó Imre áll. Mikó 1940-44-ben parlamenti képviselő. 1944-ben szovjet hadifogoly táborba vitték, ahol antifasiszta aktivista lett. Politikai és társadalmi rehabilitációt mégis csak 1970-ben kapott, amikor a Kriterion szerkesztője lett. Mindig is az erdélyi magyar közösség egyik értékmeghatározó személyiségének számított. Miért kezdett el jelenteni? Lehetséges, hogy az együttműködése mögött nemcsak a személyes életstratégiája, hanem a tudatos politikai befolyásolás szándéka állt? A film kérdéseket tesz fel, a filmben megszólalók válaszai különbözőek.

 

 

Fehér Tenyér

2006, 97 perc, dráma, román felirattal

Rendező és forgatókönyvíró: Hajdu Szabolcs

Szereplők: Hajdu Zoltán Miklós, Gheorghe Dinică, Oana Pelea, Alexandru Repan, Kyle Shewfelt

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=6Zby-UmPsDk

 

Dongó Miklós nagyreményű, de egy sérülés miatt félbeszakadt tornászkarrierjét követően edzőként érkezik Kanadába, hogy újraépítse életét. Magával hozott stílusa és beidegződései miatt azonban kérdésessé válik, hogy be tud-e illeszkedni ebbe az új világba, képes-e megfelelni az új kihívásoknak. Elsősorban saját, feldolgozatlan múltjával, gyökereivel kell szembenéznie – a tornaterem falai közt töltött örömtelen gyerekkorral és a múlt kísérteteivel.

 

Premii:

Hungarian Film Week 2006: Szabolcs Hajdu, “Gene Moskowitz” Critics Award, cea mai buna regie

Hungarian Film Week 2006: András Nagy, Best Cinematographer

Karlovy Vary International Film Festival 2006: Szabolcs Hajdu, East of West Award – Mentiune Speciala

Slovene Film Festival 2006: Szabolcs Hajdu, Slovene Film Critics Association Award

 

Bibliothèque Pascal

2010, 110 perc, játékfilm, koprodukció: Magyarország, Németország, román felirattal
Trailer https://www.youtube.com/watch?v=UISiPxL7Kls

 

Rendező és forgatókönyvírűó: HAJDU Szabolcs

Operatőr: Nagy András

Producer: Angelusz Iván (Katapult Film), Hámori András (H2O Motion Pictures), Kovács Gábor (Filmpartners)

Jelmez: Berzsenyi Krisztina

Látványterv: Esztán Mónika

Szereplők: Török-Illyés Mónika, Andi Vasluianu, Shamgar Amram, Răyvan Vasilescu, Oana Pellea, Mihai Constantin, Hajdu Lujza

 

A film forgatókönyve keretes szerkezetű: a történet 2004-ben indul egy romániai gyámügyi hivatalban, ahová a félig magyar, félig román származású Mona Paparu azért érkezik, hogy adoptálja saját gyermekét. A néhány mondatban összefoglalható cselekmény tulajdonképpen jól ismert kelet-európai „lányregény”-példázat, ám hogy mégsem válik szociotörténetté, az annak köszönhető, hogy Hajdu Szabolcsot nem a keserű valóság ábrázolása, hanem a képzelet erejével való átszínezése érdekelte a leginkább. Hajdu Szabolcs filmjét a valóság keretezi, és noha a mágikus realizmus irányába tesz lépéseket, mégiscsak a valóságot átszínező látásmódjában a legtökéletesebb.

 

18 éven aluliak számára nem ajánlott

 

Szabadesés

2014, 80 perc, játékfilm, koprodukció: Magyarország, Dél-Korea, Franciaország, román felirattal
Trailer https://www.youtube.com/watch?v=r5VKg8KpFGE

 

Rendező: Pálfi György

Forgatókönyv: Pálfi György, Ruttkay Zsófia

Operatőr: Pohárnok Gergely

Producer: Pusztai Ferenc (KMH Film)

Szereplők: Molnár Piroska, Tenki Réka, Trill Zsolt, Nagy Zsolt, Bordán Irén, Jordán Tamás, Hegedűs D. Géza, Parti Nóra, Benedek Miklós

 

Egy szürreális zuhanás, hét emeleten keresztül, adja a keretet ahhoz, hogy hét egymás alatti lakás történetét megismerjük. A bennünk fellelhető szorongások vizuális megjelenései ezek a történetek. Akár meg is történhetnének, talán meg is történnek – csak nem szeretünk róla beszélni. Furcsa történetek ezek, rólunk, különös emberekről.

 

Díjak:

2014: Legjobb színésznő díja Molnár Piroskának, Cottbus Nemzetközi Filmfesztivál, Németország

2014: A zsűri különdíja, Legjobb rendezés díja, Europa Cinemas Label, Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál, Csehország
Fesztiválszereplések:

2015: Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, Kolozsvár

2014: Fantastic Fest, Austin, Amerikai Egyesült Államok (versenyben)

2014: Pula Nemzetközi Filmfesztivál, Horvátország (versenyben)
www.kmhfilm.com

 

16 éven aluliak számára nem ajánlott

 

 

MOME ANIMációk

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Animációs tanszékének filmjei

56 perc, animációs rövidfilmek, angol felirattal

 

Gellár Csaba: Blackwood / 2013, 7 perc

Gótikus rémmese humoros megközelítésben.

 

Bányai Zsuzsanna: Bridge / 2013, 7 perc

Varázslatos történet egy eső elől a híd alá menekülő társaságról.

 

Tamás Iván: Hogyan keletkezett a világ / 2013, 6 perc

A film a Világ kezdete című indiai mese adaptációja, arról hogy egy perzsa bizonyítási vágyából hogyan született egy igazi genezis-történet.

 

Kreif Zsuzsanna – Zétényi Borbála: Limbo-Limbo Travel / 2014, 17 perc

Egy olyan világban, ahol a férfiakat jobban érdeklik az elektronikus kütyük, mint a kortársaik, egy csapat kiábrándult nő felszáll a Limbo-Limbo buszra.

 

Király Krisztián: Mező u. 1. / 2014, 7 perc

A Szabad Európa Rádió magyar sugárzásának utolsó, 1993. október 31-i adását idézi fel a film  szürreális módon.

 

Bukta Zsolt: Örökség / 2013, 5 perc

Mester és tanítvány viszonya generációkon átívelve hordozza magában mindazt, amit az évszázadok hagyományai megőriztek számunkra.

 

Gelley Bálint: Otthon / 2012, 6 perc

Bodor Ádám Tanyai lány című novellája alapján készült film.

 

Vácz Péter: Parabola / 2013, 1 perc

Lackfi János versét Busa Pista beat box-olja el Vácz Péter „parabolájában”.

 

16 éven aluliak számára nem ajánlott

 

MMM kisjátékfilmek

97 perc, angol felirattal

A Magyar Média Mecenatúra programban támogatott alkotások

 

Széphelyi Júlia: Incella kenyérért megy / 2014, 17 perc

Az abszurd történet egy bérházban játszódik: az ingerszegény környezetben a ház lakói élik mindennapi életüket, és azon bosszankodnak, hogy rossz a lift.

 

Géczy Dávid: A győztes / 2014, 21 perc

Az öregkor ellen a múltba menekülő, mindenbe kapaszkodó ember története, aki sosem lesz képes beletörődni az idő múlásába, a siker elfeledésébe és abba, hogy egyszer vagy kiszáll a vízből, vagy örökre ottmarad.

 

Kapitány Iván: A láthatatlan seb / 2014, 29 perc

A Jókai Mór novellája alapján készült filmben egy öngyilkosság fényt derít egy pár héttel korábban történt különös halálesetre. Amikor a nyomozók úgy gondolják, hogy megoldották a rejtélyt, a történet furcsa fordulatot vesz.

 

Topolánszky Tamás: Levél Istenhez / 2014, 30 perc

A film egyik különlegessége a gyönyörűen megkomponált képekben és beállításokban rejlik, amelyek egyrészt univerzálisabb, líraibb töltetet adnak a műnek, másrészt kegyetlenül őszintén rávilágítanak a vidék nélkülözésére. A film végső üzenete nagyon elegáns fricskát ad a vakbuzgó hitnek.

 

Délibáb
2014, 90 perc,játékfilm, román felirattal
Trailer https://www.youtube.com/watch?v=5khYSr95lII

 

Rendező: Hajdu Szabolcs

Forgatókönyv: Hajdu Szabolcs, Jim Stark, Lovas Nándor

Operatőr: Nagy András

Zene: Billy Martin

Szereplők: Isaach de Bankolé, Răzvan Vasilescu, Török-Illyés Orsolya, Dragoş Bucur, Polgár Tamás

Hajdu Szabolcs szerint a művész legfontosabb feladata, hogy fölszabadítsa önmagát, mert csak így képes feloldozó hatással lenni másokra is. Filmjei talán ezért is fókuszálnak a szabadság és az elnyomás kibékíthetetlen ellentétére. Legújabb filmjének főszereplője  egészen konkrétan egy modern kori rabszolgatelepre érkezik, ahol az emberek lakhatásért és ételért dolgoznak. A Tar Sándor Ház a térkép szélén című novellájának alapszituációjából kiinduló alkotásban Hajdu Szabolcs a cselekményt szándékosan kiüresítette, a dialógusokat a legszükségesebbre redukálta. A Délibábot népmesei motívumokkal töltötte meg, hogy elvonatkoztasson a mindennapok valóságától, a konkrét társadalmi kontextustól, és a balladai homály késleltető hatását hívta segítségül. Ehhez filmes szempontból kiváló eszköznek bizonyultak a western műfaj bejáratott kliséi.

A Délibáb a magyar mozi hagyományait és a western műfaját ötvöző mese a mai Magyarországról, rasszizmusról, egyenlőségről, hatalomról, szabadságról.
Fesztiválszereplések:

  • Palm Springs Nemzetközi Filmfesztivál, 2015
  • Prága, Febiofest, 2015
  • Antalya Golden Orange Nemzetközi Filmfesztivál, 2014
  • Essonne, Cinessonne, 2014 (versenyben)
  • Haifa Nemzetközi Filmfesztivál, 2014
  • Mannheim Nemzetközi Filmfesztivál, 2014
  • Stockholm Nemzetközi Filmfesztivál, 2014
  • Tallin, Black Nights Filmfesztivál, 2014
  • Toronto Nemzetközi Filmfesztivál, 2014

 

= = = = =  = RO  = = = = =  = =

 

Doi secui  

2014, 57 min., documentar, subtitrat în limba engleză

Regizor / Redactor: LUKÁCS Csaba

Regizor / Editor: MAROSSY Géza

Producător: Novák Lajos

În rolurile principale: Barabási Albert-László, Kolumbán Gábor

Barabási Albert-László este poate cel mai cunoscut om de ştiinţă maghiar din zilele noastre, cercetător în domeniul teoriei reţelelor, expert al teoriei haosului. Viaţa lui se desfăşoară pe axa Boston-Budapesta, susţine prelegeri în numeroase puncte ale lumii, cele două volume ale sale (Behálózva, Villanások) au fost traduse în numeroase limbi. Figurează printre cei mai invocaţi zece fizicieni ai lumii. Celălalt secui, Kolumbán Gábor a plecat din Odorheiu Secuiesc, este fizician şi economist, mulţi ani a fost politician, apoi a părăsit viaţa publică şi s-a retras în satul Atid, cu cincizeci de bivoli. Povestea a doi secui de la bivoli la teoria reţelelor. Sau invers.

 

FIUL LUI SAUL

2015, dramă, 107 min., subtitrat în limba română

Regia: László Nemes

Cu: Urs Rechn, Levente Molnár, Géza Röhrig

Trailer https://www.youtube.com/watch?v=BqM7ODWDt6g

 

Octombrie 1944, Auschwitz-Birkenau.

Saul Ausländer (Géza Röhrig) este un prizonier evreu din Ungaria, forțat să lucreze pentru naziști în camerele de gazare din lagărul de concentrare. În timpul ce se află într-unul dintre crematorii, Saul descoperă cadavrul unui băiat pe care îl bănuiește a fi propriul său fiu și decide să îndeplinească o misiune imposibilă, aceea de a salva din flăcări trupul neînsuflețit al copilului și a-l înmormânta cum se cuvine. Filmul prezintă cele două zile din viața unui bărbat obligat să își uite umanitatea și încercarea lui disperată de a găsi mântuirea salvând corpul copilului.

Levente Molnar, actor laTeatrul Maghiar de Stat Cluj-Napoca, are un rol cheie în acest film; el îl interpretează pe Abraham Warsawski, cel mai apropiat prieten al lui Saul, aflat alături de el în lagarul de concentrare.

PREMII: Fiul Lui Saul/Son Of Saul este un film cu peste 30 de nominalizări și 22 de premii câștigate. A fost distins cu Marele Premiu al Juriului și cu Premiul FIPRESCI la Festivalul Internațional de Film de la Cannes și a fost desemnat Cel mai bun film străin la ediția din acest an a Globurilor de Aur. Filmul este nominalizat la Premiile Oscar (28 februarie 2016, Los Angeles), la categoria Cel mai bun film într-o limbă străină.

 

Swing

2014, 117 min., comedie muzicală, subtitrat în limba română

Trailer https://www.youtube.com/watch?v=fjg_lmpprKo

 

Regia şi scenariul: FAZEKAS Csaba

Imaginea: Garas Dániel

Muzica: Faltay Csaba

Coregrafia: Papp Tímea

Producător: Bodzsár István (Unio Film)

Distribuţia: Ónodi Eszter, Csákányi Eszter, Törőcsik Franciska, Törőcsik Mari, Kulka János, Mészáros Béla, Csuja Imre, Szatory Dávid, Gáspár Tibor, Nagy Mari

 

Trei femei necăjite, cu vârste diferite, sunt purtate de soartă într-o noapte ploioasă în acelaşi local, unde o divă cu adevărat trecută, le ia sub aripa ei protectoare şi creează capodopera vieţii sale: formaţia Swing Angels. Cu ajutorul unui travestit, proprietar de bar, şi al unui manager de ocazie, fetele participă la un turneu în jurul lacului Balalton, cu o producţie realizată în stilul triourilor de fete al anilor cincizeci. Astfel apare pentru ele o nouă oportunitate de a merge mai departe. Întrebarea este în ce mod profită de aceasta?

www.facebook.com/swingmozifilm

nerecomandat minorilor sub 12 ani

 

Supraviețuire sau serviciu public? Mikó Imre și Securitatea

Documentar, Ungaria–România, 104 minute, 2015, subtitrare: RO, 12+.

Regie: Domokos János
Specialist: Stefano Bottoni
Imagine: Dömötör Péter

Filmul vorbeşte despre adaptare, acomodare, convieţuirea cu sistemul. În centrul filmului se află Mikó Imre, un om de o calitate extraordinară. Între 1940 şi 1944, Mikó a fost parlamentar. În 1944 a fost dus în lagărul sovietic ca prizonier de război, iar acolo a devenit activist antifascist. A fost reabilitat politic şi social abia în 1970, când a devenit redactor al Editurii Kriterion. A fost considerat întotdeauna o personalitate de seamă, unul din liderii de opinie ai comunităţii maghiare din Transilvania. De ce a început să fie informator? Este posibil ca, în spatele colaborării sale să se fi aflat nu doar strategia proprie de viaţă, ci şi intenţia de a exercita o influenţă din punct de vedere politic? Filmul ridică întrebări, iar răspunsurile protagoniştilor sunt diferite.

 

 

Palme albe

2006, 97 min., dramă, subtitrat în limba română

Scenariul și regia: Szabolcs Hajdu

Cu: Zoltán Miklós Hajdu, Gheorghe Dinică, Oana Pelea, Alexandru Repan, Kyle Shewfelt

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=6Zby-UmPsDk

 

Un gimnast olimpic, a cărui carieră a fost brusc întreruptă în urma unei accidentări, emigrează în Canada pentru a începe o nouă viață ca antrenor. Insă stilul de muncă adus de acasă îl fac să se întrebe dacă va fi vreodată capabil să se integreze în această nouă lume și să depășească provocările cu care se confruntă. Va trebui, înainte de toate, să-și încheie propriile socoteli din trecutul său, cu rădăcinile sale și copilăria nefericită petrecută între pereții sălii de gimnastică.

 

Premii:

Hungarian Film Week 2006: Premiul criticilor “Gene Moskowitz” pentru cea mai buna regie

Hungarian Film Week 2006: Premiul pentru cea mai bună imagine pentru András Nagy

Karlovy Vary International Film Festival 2006: Szabolcs Hajdu, East of West Award – Mentiune Speciala

Slovene Film Festival 2006: Szabolcs Hajdu, Slovene Film Critics Association Award

 

 

Bibliothèque Pascal

2010, 110 min., film artistic, coproducţie: Ungaria, Germania, subtitrat în limba română
Trailer https://www.youtube.com/watch?v=UISiPxL7Kls

 

Regia și scenariul: HAJDU Szabolcs

Imaginea: Nagy András

Producător: Angelusz Iván (Katapult Film), Hámori András (H2O Motion Pictures), Kovács Gábor (Filmpartners)

Costume: Berzsenyi Krisztina

Scenografia: Esztán Mónika

Distribuţia: Török-Illyés Mónika, Andi Vasluianu, Shamgar Amram, Răyvan Vasilescu, Oana Pellea, Mihai Constantin, Hajdu Lujza

 

Bibliothèque Pascal, al cincilea lungmetraj al lui Szabolcs Hajdu (regizor născut în 1972), a primit premiul cel mare precum şi Premiul “Gene Moskowitz” oferit de criticii străini, Premiul de imagine şi premiul principal al juriului studenţesc la cea de-a 41-a Săptămână a Filmului Maghiar de la Budapesta.

După ce a fost prezentat în cadrul secţiunii Forum a Festivalului de la Berlin, filmul a participat la cele mai importante festivaluri din lume, printre care Los Angeles, Melbourne şi Sarajevo, unde a primit Premiul Cineuropa şi Premiul CICAE.

 

nerecomandat minorilor sub 18 ani

 

Cădere liberă / Szabadesés

2014, 80 min., film artistic, coproducţie: Ungaria, Coreea de Sud, Franţa, subtitrat în limba română

Trailer https://www.youtube.com/watch?v=r5VKg8KpFGE

 

Regia: PÁLFI György

Scenariul: Pálfi György, Ruttkay Zsófia

Imaginea: Pohárnok Gergely

Producător: Pusztai Ferenc (KMH Film)

Distribuţia: Molnár Piroska, Tenki Réka, Trill Zsolt, Nagy Zsolt, Bordán Irén, Jordán Tamás, Hegedűs D. Géza, Parti Nóra, Benedek Miklós

 

O cădere suprarealistă de-a lungul a şapte etaje este cadrul care ne prezintă istoria a şapte locuinţe suprapuse într-un bloc oarecare. Poveşti care reflectă anxietatea ce se ascunde în noi. Ar putea fi reale, deci sunt reale – dar nu ne place să vorbim despre ele. Poveşti stranii despre noi, oameni deosebiţi.

 

Premii:

2014: Cea mai bună actriţă: Molnár Piroska, Festivalul Internaţional de Film Cottbus, Germania

2014: Premiul special al juriului, Cea mai bună regie, Europa Cinemas Label, Festivalul Internaţional de Film Karlovy Vary, Cehia
Festivaluri:

2015: Festivalul Internaţional de Film Transilvania, Cluj-Napoca

2014: Fantastic Fest, Austin, SUA (în competiţie)

2014: Festivalul Internaţional de Film Pola, Croaţia (în competiţie)

 

www.kmhfilm.com

 

nerecomandat minorilor sub 16 ani
 

 

 

MOME ANIMaţii

Filme de animaţie de la Universitatea de Artă Moholy-Nagy din Budapesta, Catedra de animaţie

56 min., subtitrate în limba engleză

 

GELLÁR Csaba: Blackwood / 2013, 7 min.

Poveste de groază în stil gotic, abordată cu umor.

 

BÁNYAI Zsuzsanna: Bridge / 2013, 7 min.

O povestire miraculoasă despre un grup care se refugiază de ploaie sub un pod.

 

TAMÁS Iván: Geneza indiană / Hogyan keletkezett a világ / 2013, 6 min.

Filmul este adaptarea unei poveşti indiene despre începutul lumii, o adevărată poveste a genezei prin prisma unui persan.

 

KREIF Zsuzsanna – ZÉTÉNYI Borbála: Limbo-Limbo Travel / 2014, 17 min.

Într-o lume în care bărbaţii sunt mai interesaţi de gadgeturi decât de semenii lor, un grup de femei deziluzionate se urcă într-un autobuz Limbo-Limbo.

 

KIRÁLY Krisztián: Str. Câmpului nr. 1 / Mező u. 1. / 2014, 7 min.

Evocarea suprarealistă a ultimei emisiuni în limba maghiară la Radio Europa Liberă, din data de 31 octombrie 1993.

 

BUKTA Zsolt: Moştenirea / Örökség / 2013, 5 min.

Relaţia dintre maestru şi discipol poartă peste generaţii tot ceea ce s-a păstrat pentru noi prin tradiţii seculare.

 

GELLEY Bálint: Acasă / Otthon / 2012, 6 min.

Un film realizat pe baza nuvelei Tanyai lány (Fata de la fermă) de Bodor Ádám.

 

VÁCZ Péter: Parabola / 2013, 1 min.

Interpretarea beat-box a versurilor lui Lackfi János în parabola lui Vácz Péter.

 

nerecomandat minorilor sub 16 ani

 

 

 

Scurtmetraje MMM

97 min., subtitrat în limba engleză

filme produse cu sprijinul programului Magyar Média Mecenatúra

 

SZÉPHELYI Júlia: Incella pleacă după pâine / Incella kenyérért megy / 2014, 17 min.

O întâmplare absurdă petrecută într-o casă cu mulţi chiriaşi: într-un mediu lipsit de stimul chiriaşii îşi trăiesc zilele supăraţi că nu funcţionează liftul.

 

GÉCZY Dávid: Câştigătorul / A győztes / 2014, 21 min.

Povestea unui personaj care de frica bătrâneţii se refugiază în trecut, se agaţă de orice, nefiind capabil să accepte trecerea timpul, uitarea şi faptul concret că odată şi odată va sosi momentul în care ori iese din apă, ori rămâne acolo pe veci.

 

KAPITÁNY Iván: Rana invizibilă / A láthatatlan seb / 2014, 29 min.

În filmul realizat după o nuvelă de Jókai Mór o sinucidere aduce dezvăluiri privind un caz de deces deosebit, produs în urmă cu câteva săptămâni. Când inspectorii consideră cazul rezolvat, povestea ia o întorsătură stranie.

 

TOPOLÁNSZKY Tamás: Scrisoare către Dumnezeu / Levél Istenhez / 2014, 30 min.

Imaginile compuse cu măiestrie oferă filmului o valoarea universală, lirică, pe de o parte, dar pe de altă parte reflectă cu o sinceritate dură lipsurile din provincie. Mesajul final al filmului contracarează elegant credinţa entuziasmată.

 

Miraj / Délibáb
2014, 90 min., film artistic, subtitrat în limba română

Trailer https://www.youtube.com/watch?v=5khYSr95lII

 

Regia: HAJDU Szabolcs

Scenariul: Hajdu Szabolcs, Jim Stark, Lovas Nándor

Imaginea: Nagy András

Muzica: Billy Martin

Distribuţia: Isaach de Bankolé, Răzvan Vasilescu, Török-Illyés Orsolya, Dragoş Bucur, Polgár Tamás

Miraj spune povestea unui fotbalist african dintr-un mic oraş unguresc. Acesta comite o crimă şi trebuie să dispară. Găseşte adăpost la o fermă din pusta Ungariei, însă curând îşi dă seama că aceasta este de fapt o tabără de sclavi, unde va trebui să lupte pentru libertate şi chiar pentru propria viaţă.

Miraj este o poveste despre Ungaria de azi în care se întrepătrund tradiţia cinematografică maghiară cu elementele filmelor western, prezentându-ne fenomene specifice cotidianului nostru precum rasismul, egalitatea, puterea, libertatea.

O poveste subtilă despre rasism, represiune şi exploatare. (tiff.net)

O fabulă cinematografică violentă cu nuanţe de western. (Hollywood Reporter)

Festivaluri:

  • Festivalul Internaţional de Film Palm Springs, 2015
  • Febiofest, Praga, 2015
  • Festivalul Internaţional de Film Antalya Golden Orange, 2014
  • Cinessonne, Essonne, 2014 (în competiţie)
  • Festivalul Internaţional de Film Haifa, 2014
  • Festivalul Internaţional de Film Mannheim, 2014
  • Festivalul Internaţional de Film Stockholm, 2014
  • Black Nights Film Festival, Tallin, 2014
  • Festivalul Internaţional de Film Toronto, 2014